reklamdekoracio_spirit_nyomda_budapest_campona.

Reklámdekoráció a jövőből(ben)

Az idei las vegasi CES-en a nagy gyártók ismét bemutatták még idén forgalomba kerülő elektronikai újdonságaikat, és természetesen a figyelemfelkeltés növelése érdekében a jövőbe mutató, még fejlesztés alatt lévő, de már működő technológiáikat is. Reklámdekoráció szempontból nem szokott érdekes lenni ez a rendezvény, tényleg az elektronikai kütyükre fókuszál inkább, de idén több nagy gyártó is bemutatott egy kijelzőtechnológiát, ami a reklámdekorációt a jövőben alapjaiban változtathatja meg. Mit szólnál, ha az üvegre nem kellene többé matricát ragasztani, mert úgy működik mint egy kijelző? Igen, teljesen átlátszó, ha akarom.

Ha digitális reklámdekoráció akkor napjainkban a PCB technológia az elérhető megoldás

Természetesen a jelenben is létezik már olyan (PCB) led technológia, ami az üveg (ablak) mögé helyezve, akár 95%-os átlátszóság mellett képes digitális tartalmakat megjeleníteni. Sőt, ezeket a paneleket már a kívánt méretre is szabhatjuk, csak úgy mint egy matricát, vagy plakátot. 

Ha közel lépünk hozzá – akár egy kirakathoz – már szinte alig fedezhetjük fel a vezetékeket a nyomtatott áramkörökben. Elektromos szerelése sem kíván már hatalmas kompromisszumokat, sőt elég rugalmas anyag, ezért hajlítható is, ívelt felületeken is alkalmazható. 

Egy hagyományos reklámdekoráció árához képest jelentős a különbség. (nem drága, hanem sokba kerül, ez fontos). Ezért túlnyomó többségben kisebb, átlagos cégtábla méretben alkalmazzák csak hirdetési felületként, dinamikusan változó tartalom megjelenítésére.

De mi lesz a reklámdekoráció jövője?

Az idei CES-en a vezető tech cégek bemutatták a világ első teljesen átlátszó mikroled kijelzőjét, ami tényleg nagyon látványos fejlesztés. A Samsung megoldása az egyik legjobb, vagyis ez van legközelebb a kész termékhez. A tartalom megjelnítése az üveg felületben nagyon hasonlít egy hologramhoz. 

A kiállított példányok televízióként funkcionáltak ugyan, de azt tudni kell, hogy a gyártók ezt a terméket nem az otthoni szórakoztatás kategóriába szánják, hanem üzleti felhasználóknak. És itt jön képbe a kirakatüveg, ahol kiválóan lehet alkalmazni. Itt már nincs szükség üveg mögötti led panelre, maga az üveg lesz képes megjeleníteni az kívánt tartalmakat.

Oké, de mennyiben kerül?

Nos, mint ahogy az lenni szokott, a show a lényeg, az árak jótékonyan feledésbe merülnek ilyenkor. Az LG hasonló technológiája (átlátszó OLED), ami szintén kiállítási darab volt televízió formájában közel 15-20m Ft-os árcédulával kerül majd a boltokba, talán idén karácsonykor. Ebből is látszik, hogy nagyon sok idő, amíg a mindennapok természetes része lesz a digitális tartalmak megjelenítésére képes kirakatüveg.

A hagyományos reklámdekoráció teljesen eltűnik?

Számtalan kérdésre nincs még válasz a kijelzőként funkcionáló kirakat üveggel kapcsolatban, így egyelőre biztosan marad a jól bevált, nyomtatott matrica és egyéb reklámeszközök. (molinó, roll-up, pvc vagy dibond tábla, stb…)

  • Mennyire lesz vajon tartós, vagy sérülékeny?
  • Hajlamos-e a beégésre, mint  a mai kijelzők többsége?
  • Különböző betekintési szögek ronthatják megjelenített tartalom minőségét?
  • Ha sokan használják dinamikus tartalommal, milyen hatása lehet a városképre, vagy menniyre lesz zavaró?

Egy biztos, a kijelzőként funkcionáló kirakatüveg még a távoli jövőben van, viszont számos reklámdekorációs megoldást tudunk neked tervezni és gyártani itt a jelenben, gyere, kérj egy ajánlatot!